A projekt gyakorlatba ültetésének aktuális helyzete
A tervek szerint haladt a projekt megvalósítása. Több előrelépés, eredmény is született.
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, Túrterebes Község Polgármesteri Hivatalával és a Túrterebesi Általános Iskolával partnerségben 2023 júniusában is folytatta az Interetnikus kapcsolódási pontok című projekt gyakorlatba ültetését. A projekt támogatója az Izland, Liechtenstein és Norvégia által a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapokból finanszírozott Active Citizens Fund România program.
A 24 hónap időtartamú projekt célja a Túrterebesen élő fiatal romák és helyi szereplők társadalmi szerepvállalásának erősítése. A gyakorlatba ültetés időtartama alatt 4 közösségi akció, 2 kulturális esemény és 2 sportverseny kerül megszervezésre, továbbá elősegítik a közösségi szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést a túrterebesi Szent Márton Közösségi Központ által nyújtott szociális szolgáltatások kiterjesztése és fejlesztése által, innovatív oktatásra és képzésre alapozva javítják a tanulás minőségét.
2023. június 1. és 30. között a projekt gyakorlatba ültetése a tervek szerint haladt. A következő előrelépések, megvalósítások, eredmények születtek.
Folytatódtak:
- a Tours-i Szent Márton Közösségi Központ által biztosított tevékenységek
- a Szülőnevelő program, a Caritas túrterebesi Szent Márton Közösségi Központjában
- a Szakmai orientációs program
- az iskolai órák utáni meditációk a Kiválóságra nevelés program keretében
- az edzések a Szociális integráció sport által program keretében, továbbá
- a Szociális integráció ökológiai nevelés révén elnevezésű program.
Június 29-én, csütörtökön megszervezésre került a második közösségi főzőverseny. A Túrterebesi Általános Iskola udvarán megtartott eseményre 10, diákokból, szülőkből, valamint az iskola és a Szent Márton Központ pedagógusaiból álló csapat nevezett be. A főzőversenyen összesen 74 személy vett részt.
Ami a kommunikációs tevékenységet illeti:
- a szervezet weboldalán hírt közöltünk a június 29-i főzőversenyről, mely hírt a médiapartnereink felé is továbbítottunk sajtóközlemény formájában (2.1, 1)
- a Caritas Facebook-oldalán 5 posztot publikáltunk, éspedig:
- egy posztot a Szakmai orientáció program kedvezményezettei által kitöltött elégedettségi szintet felmérő kérdőív kiértékelésével kapcsolatban (2.2)
- egy posztot a helyi akciócsoport által megszervezett kreatív foglalkozásról (2.2)
- egy posztot arról, hogy a Szent Márton Központban megkezdődtek a vakációs programok (2.1)
- két fotóalbumot a főzőverseny alkalmával készült képekből (2.1, 2.1)
- jelen dokumentum által megvalósult a projekt gyakorlatba ültetésére vonatkozó havi helyzetjelentés feltöltése a honlapra (2.1).
Frissítés dátuma: 2023.06.30.
Készítette:
Boros Ioan, projektmenedzser
E-mail: boros.janos@caritas-sm.ro
Working together for a green, competitive and inclusive Europe.
A projekt megvalósítója a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, Túrterebes Község Polgármesteri Hivatalával és a Túrterebesi Általános Iskolával együttműködésben. A projekt 148 000 euró támogatásban részesül az Active Citizens Fund România részéről, az Izland, Liechtenstein és Norvégia által a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapokból finanszírozott program keretében. Jelen weboldal tartalma nem feltétlenül tükrözi a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapok hivatalos álláspontját; bővebb felvilágosítás a www.eeagrants.org honlapon elérhető. Az Active Citizens Fund România-val kapcsolatban információk a www.activecitizensfund.ro weboldalon találhatók.