Nemzetközi Erasmus+ tapasztalatcsere

A szociális kohézió megerősítése válságos periódusokban, avagy oktatási tevékenységek fiatal felnőttekkel a szociális munka kontextusában című Erasmus+ projekt keretében hat ország tizennégy szakembere vett részt a május 9. és 11. között, Szatmárnémetiben megszervezett projekttalálkozón. Az esemény házigazdája a projektben partneri szerepet betöltő Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet volt. A többéves projekt célja, hogy a partnerszervezetek megosszák egymással innovatív szemléletmódon alapuló tapasztalataikat és projektjeiket, ezáltal tanulva egymástól és népszerűsítve az európaiság eszméjét.

Az eseményekben gazdag három nap alatt a résztvevők érdekes előadásokat hallgathattak meg, kulturális kérdéseket taglalhattak Szatmárnémeti polgármesterével közösen, a Caritas által alkalmazott, bevált oktatási és felzárkóztatási modellekkel ismerkedhettek meg, de maradt idő városnézésre és a környék nevezetességeinek felfedezésére is. A vendégek meglátogatták Nagykárolyban a Károlyi-kastélyt, Kaplonyban a Károlyi-kriptát, és Krasznabélteken is megfordultak.

A találkozó első napján dr. Román János Caritas-vezérigazgató köszöntötte a résztvevőket, majd bemutatta a szervezet történetét és szociális szolgáltatásait. Az esemény témájába vágóan beszélt arról, milyen kihívások elé állította a Szatmári Egyházmegyei Caritas-t a koronavírus-járvány, továbbá arról is, hogy az orosz-ukrán háború elől menekülő ukrán állampolgároknak milyen módon igyekszik segíteni a szervezet.
 

Ne másokért, hanem másokkal együtt

Ezt követően dr. Hanni Rolfes, a Jézus Legszentebb Szívéről Nevezett Missziós nővérek rend tagjának előadása következett, aki a szinfalui romákkal való munkája során szerzett tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel. Rendje 1993 óta működik szociális-pasztorális-teológiai-lelkiségi téren egyházmegyénkben. A segítő tevékenységet Szinfalun az akkori Caritas-igazgató révén kezdték meg, aki egyben a település plébánosa volt – tájékoztatott Hanni Rolfes. A nővér már beszéde elején kihangsúlyozta: nem romaszakértő minőségében beszél, hanem mint olyan ember, aki egy konkrét közösségben, konkrét időszakban foglalkozott romákkal, és az ezzel kapcsolatos tapasztalatait osztja meg a hallgatóssággal, amelyek ilyen módon nem általános érvényűek. A település történetének és etnikai struktúrjának ismertetése után arról számolt be, hogyan próbált meg nővértársával, Anna Diekmann-nal, a Caritas szervezettel való együttműködésben segítséget, támogatást nyújtani a település peremén lakó, szegénységben élő romáknak sok-sok évvel ezelőtt. Kezdetben konkrét, tárgyi segítséget biztosítottak, például ruhákat, de aztán hamar belátták, hogy az életkörülmények hosszú távú javulásához mindenekelőtt arra van szükség, hogy az ellátottak megértsék, sorsukat ők alakítják, hogy érezzék, ők maguk is tehetnek azért, hogy életkörülményeik javuljanak. 

A két nővér Romániába való érkezése előtt több évet töltött Latin-Amerikában, ahol, ahogy Szinfalun is, szegény emberekkel foglalkoztak. A résztvevők számára nagyon érdekesek és tanulságosak voltak azok a gondolatok, amelyeket latin-amerikai tevékenysége, valamint a szinfalui romákkal kapcsolatos tapasztalataira alapozva fogalmazott meg az előadó. Hanni nővér meglátása az, hogy a szegény ember – akinek semmije nincs – másképp látja a világot, mint az, akinek van, és ennek megfelelően másképpen is viselkedik. Ennek a sajátos szemléletmódnak ugyanúgy megvannak a maga szépségei, mint árnyoldalai is.

A mai társadalomban hajlamosak vagyunk az embereket annak alapján megítélni, hogy mijük van, és azonosítjuk is őket azzal, amit birtokolnak – állítja Hanni nővér. „Ha nekem nincs semmim, nem tudok egy nagy ház mögé elbújni. Csak én vagyok, de ez egyben lehetőség is, mégpedig arra, hogy felfedezzem, több vagyok annál, mint amit birtokolok” – fogalmazott a nővér. Akinek kevese van, az tapasztalatai szerint hajlamosabb megosztani amije van másokkal is, de ugyanakkor az is igaz, hogy ha valakinek nincs semmije, vonzóbb számára, hogy kapjon. Ha én mindig csak adok, a másik pedig csak kap, akkor ő úgy érezheti, hogy nincs értéke, mert ő passzív ebben a viszonyban – véli Hanni Rolfes, hozzátéve, hogy a megosztásban közösen örülünk egyazon dolognak, a megosztás közös élmények forrása, közösségformáló erő. Az is tény szerinte, hogy a szegény ember nyitottabb más emberek felé, nincstelen lévén könnyebben el tudja fogadni, hogy szüksége van bizonyos dolgokra másoktól, míg akinek sok java van, általában nem szívesen kér segítséget.

A szegénység árnyoldalához tartozik, hogy aki ebben a helyzetben nő fel, gyakran megszokja és úgy érzi, nincs kiút belőle, emiatt minden, a változtatásra irányuló erőfeszítést hiábavalónak tekint.

Egy másik jellemzője a szegény ember világszemléletének, hogy a konkrétra és a mára koncentrál – mondta a nővér. Emiatt számára az a lényeges, hogy ma miből él meg, a holnappal nem foglalkozik. De a konkrétban és a mában élésnek megvannak a maga szépségei is, és azt meg kell látnunk, és el kell sajátítatunk. Mi, mai emberek annyira el vagyunk foglalva azzal, mi lesz holnap, annyit tervezünk, aggódunk, hogy nem vagyunk már képesek megélni a pillanatot, örülni a mának. A mában is élni, ez például egy olyan szemléletmód, ami az életünket gazdagabbá teheti – állítja dr. Hanni Rolfes.

Hogyan viszonyuljunk a szegény emberhez szociális munkánk során, hogy a viszony mindkettőnket gazdagabbá tegyen? Hanni nővér azt tanácsolja, ne erőltessük rá véleményünket, akaratunkat a másik félre. Ha ítélkezés helyett arra törekszünk, hogy megértsük őt és értékrendszerét, akkor világossá válik majd számunkra, hogy eredményeket elérni csak türelemmel, idővel lehet, kis lépésekben haladva. Itt párhuzamot vont az emmauszi tanítványok történetével. Ahogyan Jézus a tanítványaival, a szociális munkát végző emberek is járjanak együtt az úton az ellátottakkal, közben beszélgetve, kérdéseket feltéve, ismerjék meg helyzetüket, gondolkodásukat, szemléletüket. „Ne másokért legyünk, hanem másokkal együtt legyünk” – zárta beszédét Hanni Rolfes.

Látogatóban a polgármesternél

A második napon a projektcsapat első útja a szatmárnémeti polgármesteri hivatalba vezetett, ahol Kereskényi Gábor polgármesterrel találkoztak, és akivel többek között arról beszélgettek, hogyan élnek együtt Szatmárnémetiben a különböző etnikumok, és milyen módon gazdagítják a város kulturális életét. A városvezető meggyőződése, hogy az asszimiláció nem megoldás, sokkal inkább arra van szükség, hogy mindenki számára egyenlő jogokat biztosítsunk és mindenkit egyenlő bánásmódban részesítsünk. A közösség különböző etnikumokhoz tartozó tagjainak meg kell adni azt a lehetőséget  – mondta a polgármester –,  hogy kulturális téren is kibontakozhassanak, ami Szatmárnémetiben meg is valósul. Minden népcsoport megtarthatja az ünnepeit, de ami igazán nagyszerű és európai, hogy a különböző etnikumok rendezvényein más etnikumokhoz tartozó lakosok is részt vesznek, és szeretettel vannak fogadva, így jobban megismerik egymás kultúráját, együtt ünnepelnek, együtt örülnek, közös élményekkel gazdagodnak. A közös ünneplés összekovácsolja a multikulturális közösséget – hangsúlyozta Kereskényi Gábor.
 

Szívvel-lélekkel szolgálni

A polgármesteri hivatalból a Barátság Ház Nyitott Szociális Központba mentek a vendégek, amelyben a Caritas hátrányos szociális helyzetű, többségében roma gyermekek számára nyújt szociális segítséget, pedagógiai programokat és pszichológiai támogatást. Az intézményben folyó tevékenység a városi környezetben zajló romaintegráció terén szolgált hasznos információkkal a látogatóknak.

A ház kapujában Vizireanu Georgeta intézményvezető fogadta a projektteam-et, Hanni Rolfes nővérrel együtt, akinek fontos szerepe volt a központ megalapításában. Az intézményvezető kihangsúlyozta mennyire fontos, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek ne legyenek kirekesztve és a velük való foglalkozásban kapjon teret a kreativitás. A résztvevők megismerkedhettek a központ által gyakorlatba ültetett CoFa (Copil și Familie, avagy Gyermek és Család) programmal is, amely tavaly egy jó gyakorlatokat összegyűjtő országos kiadványba is bekerült. Hanni nővér tájékoztatta a vendégeket arról, hogyan jön létre egy ilyen ház, hiszen ő maga szorgalmazta a megalapítását. Nem egy íróasztalnál kigondolt projekt kell a kiindulási pontot képezze – vallja a nővér –, hanem a meglévő szükség. Ami a Barátság Házát illeti, 25 évvel ezelőtt minden jelzőlámpánál ott álltak az utcagyerekek, hogy szélvédőmosással egy kis pénzhez jussanak. Ha nem dolgoztak épp, akkor céltalanul az utcán bolyongtak. Hanni nővér számára világos volt, ez egy olyan helyzet, amelyre a Caritas-nak megoldást kell keresnie. A központ kevés gyerekkel indult, aztán az évek során folyamatosan nőtt a számuk, jelenleg 60 gyermek jár napi rendszerességgel a központba. Vizireanu Georgeta elmondása szerint az ilyen jellegű szociális munkához elhivatottság kell, és éppen az, hogy szívvel-lélekkel dolgoznak a szakemberek teszi igazán értékessé és hatékonnyá.

A tapasztalatcsere a menekültek segítése terén is fontos

Thomas Hackl, a Romániai Caritas Konföderáció katasztrófavédelmi felelőse a krízishelyzetekben – koronavírus-járvány, menekültügy kezelése – történő információátadás és tapasztalatcsere fontosságáról beszélt, hiszen ezek olyan új helyzetek, amelyek kezelésére nem rendelkezünk általánosan alkalmazható sémákkal, biztosan működő mintákkal. Ha megismerjük, mi, hol, milyen módon működik, akkor a mások által alkalmazott módszert mi is kipróbálhatjuk a konkrét, helyi szituációhoz adaptálva. Azáltal, hogy tudnak egymás tevékenységéről és megosztják egymással a tapasztalataikat, a különböző civil szervezetek bátorítják is egymást, amire a lelkileg megterhelő helyzetekben való hatékony segítségnyújtáshoz bizony nagy szükség van.

Ami a menekültek támogatását illeti, Thomas Hackl állítása szerint a Caritas országos szinten gyorsan reagált a történésekre. Amikor elkezdtek tömegesen jönni a menekültek, igyekezett szállást biztosítani az átutazóban lévőknek, ugyanakkor az itt maradók helyzetét is megoldani, azokkal foglalkozni, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet az általa létrehozott szigeti menekültsegítő központ által, ahol a kezdeti alapszolgáltatások idővel román nyelvtanfolyamokkal bővültek, valamint a munkába helyezést támogató programokkal, amelyek keretében már több ellátottnak is sikerült munkába állnia. Ami az elkövetkező időszak tennivalóit illeti, a szakember beszámolt arról, hogy a romániai Caritas szervezetek, köztük a szatmári is azon dolgozik, hogy a hazánkban maradt menekültek számára lakhatási lehetőséget biztosítson.

Az előadások és intézménylátogatások mellett maradt idő a megye főbb nevezetességeinek meglátogatására is. A program részét képezte a szatmárnémeti városnéző séta, a nagykárolyi Károlyi-kastély meglátogatása, a kaplonyi kripta megtekintése, végül pedig a Krasznabéltekre való kilátogatás.

A projektcsapat tagjainak elmondása szerint a szatmárnémeti találkozó alkalmával nagyon sok hasznos tapasztalattal gazdagodtak, amelyek egy részének gyakorlatba ültetésén már el is kezdtek dolgozni.