Aratóünnep, avagy a nyugdíjas kedve sose fárad

Ötödik alkalommal szervezte meg a nagymajtényi Nagyboldogasszony idősklub az aratóünnepet, melynek vendégei idén a Caritas Reménység Központjának nyugdíjasai voltak. A két klub között szoros és jó az együttműködés, ami annak is köszönhető, hogy mindkettőt ugyanaz a motor hajtja, hiszen a Reménységet 25 éve vezető Hauler Magdolna a nagymajtényi klub egyik alapítótagja is.
Az aratóünnepre a nagymajtényiak már hétfő óta szorgalmasan készültek. Kellényi Judit klubvezető szerint, ha mindenki jól érzi magát, a fáradságos munka megtérül, és ez pontosan így is történt.
„6-7 évvel ezelőtt a nagymajtényi fiatalokkal Ópályiban voltunk, strudlizgattunk, ott láttam először aratófesztivált, pontosabban aratóversenyt. Gondoltam, egy ilyen rendezvény nálunk is népszerű lenne” – mesélte Hauler Magdolna. Az aratóünnep mindkét idősklub szellemiségéhez illő esemény, hiszen mindkét központ számára fontos a hagyományok megőrzése, a régi szokások tisztelete. Tulajdonképpen a közvetlen emberi kapcsolatok őrzéséről van szó, mivel a technika fejlődésével, a mezőgazdaság gépesítésével az aratás elvesztette közösségteremtő- és építő szerepét, közösségi élmény jellegét.
A 75 éves nagymajtényi Ginál Róza szakértője a kézi aratás témájának, tudását, emlékeit szívesen megosztotta a helyi klubtagokkal, de a szatmáriakkal is. „9 éves koromban én már szedtem a markot, mert felibe dolgoztuk a földet. Legelőször kimentünk reggel, míg még vizes volt a mező, a kötelet megcsinálni búzából. Apu kezdett kaszálni, én meg a nővérem, ketten szedtük a markot, felváltva tettük le anyunak a kötelet, ő pedig megkötötte. Este összehordtuk és apummal keresztbe raktuk. 18 kéve egy kereszt, a 19-ik a tetején a pap, régen így hívták, és mindig a falu fele kellett tenni” – emlékezett vissza a nagymajtényi asszony.
Mi a sváb tálika, az ún. „siszili”, hány kévéből áll egy rakás, avagy kereszt, milyen verset mondtak az aratás megkezdésekor és milyet a munka végén – mind-mind olyan érdekességek, amelyekkel a szatmári vendégek, de sok nagymajtényi klubtag is az idei aratóünnepen ismerkedett meg. Lehet, épp ez a titka annak, hogy a két központba járó idősek mindig jó formában vannak - nyitottak az új dolgokra, szívesen megosztják egymással tudásukat, tapasztalataikat és úgy gondolják, mindig van mit tanulni.
Az aratóünnepség programja a régi aratásokét követte. Az uzsonnázás után a klubtagok hagyományos paraszti gúnyát öltöttek, lovasszekérrel és szamárfogattal, dalolászva mentek ki a majtényi határba, jól kifent kaszáikkal és sarlóikkal. Azok akik ismerték a kézi aratás módját, betanították az újoncokat, minden érdeklődő számára lehetővé téve, hogy megélje aratás élményét. „Arattunk pár keresztet, de hát nem is az a lényeg, hogy hektárokat arassunk, hanem hogy együtt arassunk” – mondta Hauler Magdolna. A munkában kellemesen elfáradt idősek kaptak egy kis elemózsiát, egy kis bort és pálinkát, ahogy hajdanában. A déli harangszó jelezte, itt az ideje imádkozni, majd megpihenni. Az aratók visszatértek a nagymajtényi klubba, ahol az ízletes ebéd elfogyasztása után felhőtlen mulatozás következett.
A Nagyboldogasszony és a Reménység klub tagjai legközelebb július 26-án találkoznak majd, a szatmárnémeti központ hagyományos Anna-bálján, melyen ezúttal a nagymajtényi asszonyok is megmutatják, hogy egy nő minden korban lehet szép, ha a lelke szép.