A Caritas online is segít majd

Magyarországi és szlovákiai partnereivel együtt a Caritas Szervezet egy online e-learning platform létrehozását vállalta.

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet a nyíregyházi Rejtett Kincsek Down Egyesülettel és a kassai Centrum Libertával közösen újabb Erasmus+ pályázatban vesz részt. Az „Eltérő fejlődésű gyerekek fejlesztése online támogatással” elnevezésű projekt célkitűzése egy innovatív, rugalmasan bővíthető e-learning modulrendszer kidolgozása a korai fejlesztésben tapasztalható ellátási nehézségek javítása és a társadalmi inklúzió alacsony szintjének növelése érdekében.
A projektben érintett szervezetek számára fontos, hogy az e-learning platform reális igényekre épüljön, ezért egy 10 kérdésből álló igényfelmérő kérdőívet állítottak össze, melyet 3 országból összesen 100 szülő töltött ki.
A válaszokból kiderül, hogy a kitöltők több mint 70%-a napi 5 óránál többet, vagy akár az egész napot gyermekével tölti. A közös tanulásra fordított időt illetően közel 20% válaszolta azt, hogy az együtt eltöltött idő 0-10%-át fordítják tanulásra. A legtöbb válaszadó ezt az időt 10-20% között jelölte meg.
Arra a kérdésre, mely területen érdekelné a szülőt online tartalom, mintegy 70% jelezte, hogy a kommunikáció és beszéd, valamint az önállóság számára a legfontosabb. A válaszok arányát tekintve a középmezőnyben a finommotorika, valamint a kognitív készség áll, végül pedig a nagymozgás és a szociális készségek érdekelnék a szülőket.
A kérdőívek feldolgozásának eredményei alapján az e-learning rendszer felépítése és témái megalapozottnak bizonyultak, így a következő lépésben a 12 hetes szófelismerési tréning e-learning modult dolgozzák ki közösen a résztvevő szervezetek, melyet hamarosan tesztelhetnek is a sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő szülők.