Küldetésünk szép, de nehéz

Jövedelemadója 2%-ával Ön is hozzájárulhat az Assziszi Szent Ferenc központ munkájának sikeréhez.

A keresztény tanítás arra buzdít bennünket, hogy segítsük szükséget szenvedő felebarátainkat. Ezt a küldetést vállalta fel a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet égisze alatt működő nagybányai Assziszi Szent Ferenc Közösségi Központ munkaközössége. A szegények szentje által hirdetett alapelveknek megfelelően, az intézmény segítséget és támogatást nyújt a szegények között a legszegényebbeknek, az elesettek között a legelesettebbeknek: a Craica nyomortelep lakóinak. 

A Craica városrész szomszédságában található Macului utcán egy maroknyi szakember nemritkán emberfeletti erővel küzd azért, hogy életeket és sorsokat változtasson meg. Az Assziszi Szent Ferenc központ munkatársai nap mint nap azon dolgoznak, hogy a Craica-n élőknek segítséget nyújtsanak a szegénységből, a nyomorból való kilépésre, támogatva őket abban, hogy a XXI. század emberéhez méltó életet éljenek.

A központ szakemberei a marginalizált közösség tagjainak integrálása céljából nevelési-oktatási, közösségfejlesztő és egészségügyi programokat szerveznek. Az intézmény pedagógusai új, nyugati megközelítést alkalmaznak és a legkorszerűbb, külföldön bevált módszereket használják, szorosan együttműködve a helyi önkormányzattal és intézményekkel. A módszerek gyakorlatba ültetését és eredményességét folyamatosan nyomon követik, ezeket rendszeresen adaptálják a tényekhez, a megoldásokat pedig annyiszor újragondolják, ahányszor erre csak szükség van.

Az Assziszi Szent Ferenc Közösségi Központba mintegy 80-90 óvodás és iskolás craica-i gyermek jár minden nap. „A házirend azon szabálya, mely szerint csak akkor jöhetsz a központba, ha voltál iskolában, nagyon hatékonyan működik” – állítja az intézmény vezetője, Marchiș Alexandra. A gyerekeknek szóló foglalkozásokkal párhuzamosan a szülők készségeit fejlesztő aktivitásoknak is otthont ad a központ. A legnépszerűbb ezek közül az írás, az olvasás és a számolás elsajátítását lehetővé tevő tanfolyam, melyet 2015 óta rendszeresen megszerveznek, csoportonként 10-12 résztvevővel. „Kezdetben a legégetőbb problémákat oldottuk meg, mint a személyigazolvány készítés, családorvosi ellátás. Körülbelül két éve a munka területén való elhelyezkedésért küzdünk, és ezen a téren valóban jó eredményeket értünk el” – tájékoztatott a központvezető.

Az elvárások ellenben gyakran túl nagyok. Egy közösség gondolkodásmódjának és életstílusának megváltoztatása nehéz és hosszas folyamat. Radikális változások talán egy generáció múlva tapasztalhatók majd, amikor a központot látogató gyermekek felnőnek, és ők már a helyi közösség értékrendjének megfelelő életvitelt folytatnak. „Az eredményeket illetően realistáknak kell lennünk – véli Marchiș – néha két év munkája egyetlen pillanat alatt szertefoszlik”. De eredmények kétségtelenül vannak: az iskolába járó craica-i gyermekek száma évről évre nő, köztük nem is egy a színtízes tanuló, a romaközösségből egyre több felnőtt áll munkába, sok esetben hosszú távon megőrizve alkalmazotti státusát. És igen, arra is van példa, hogy sikerül életet, sorsot megváltoztatni. A Szent Ferenc központ vezetője egy többgyermekes család esetét említette. A szülőknek korábban nem volt stabil jövedelmük, munkahelyük, a családtagok azt ették, amit az utcán találtak, egyik napról a másikra tengődtek. Most, hogy az apa munkába állt, gyermekei iskolába járnak, a család helyzete nagymértékben megváltozott, van mit enniük, tiszta ruhában járnak. „Szakemberként a mi kötelességünk megértetni a mostoha körülmények között élőkkel, hogy élhetnek jobban is, és támogassuk őket, amennyiben akarnak is tenni azért, hogy másképp éljenek. De a motiváció tőlük kell jöjjön. Sikereket akkor látunk, amikor az illető személyek valóban ki akarnak kerülni a helyzetükből, és hajlandóak ezért erőfeszítéseket tenni” – véli Marchiș Alexandra. 

Jövedelemadója 2%-ának a Caritas Szervezet felé való átirányításával Ön is hozzájárulhat az Assziszi Szent Ferenc központban dolgozó pedagógusok, szociális munkások és más szakemberek munkájának sikeréhez. Amennyiben adója 2%-át a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezetnek ajánlaná, töltse ki a 230-as űrlapot a Caritas adataival és legkésőbb május 25-ig juttassa el a lakhelyéhez tartozó adóhivatalba vagy adja le személyesen valamelyik Caritas-irodában. A szervezet adatai: Asociația Organizația Caritas a Diecezei Satu Mare, adószám 4960929, banki számlaszám: RO80 RNCB 0221011282140001. Ne feledjék, együtt mindig többet tehetünk a közösségért, melyben élünk!