A mese hidat teremt a generációk között

A Virágocskák csoport óvodásai meglátogatták barátaikat a Szent Jakab Nappali Idősközpontban.

Különleges délelőttöt töltöttek el együtt a Caritas szatmárnémeti Szent Jakab Idősnapközijét látogató nyugdíjasok és kicsi barátaik, a Dumbrava Minunată óvoda Mondiala struktúrájának Virágocskák csoportjából.

Az idősek és a gyermekek október óta rendszeresen vesznek részt közös aktivitásokon – készítettek már gyümölcssalátát együtt, decemberben pedig együtt hangolódtak a téli ünnepekre. A február 6-i találkozó keretében a Szent Jakab Idősnapközi vezetője, Kincses Angéla egy érdekes és igen tanulságos mesét olvasott fel a jelen lévő ovisoknak és időseknek, amelyet aztán Bondics Eleonora Augusta óvónéni irányításával közösen megbeszéltek.

A mese egy óriásról szólt, aki a város legdivatosabban öltözött óriása szeretett volna lenni, de kalandos útja során rájött, sokkal fontosabb, hogy a legbarátságosabb óriásként tartsák őt számon. A gyermekek és idős barátaik is egyet értettek abban, nagyobb jelentősége van annak, hogy szépen viselkedjünk embertársainkkal, mint annak, hogy a legszebb ruhát öltsük magunkra.

A mese megvitatását követően a gyermekek rajzban is kifejezték a témával kapcsolatos gondololataikat.

„Az idősek mindig nagyon örülnek a kicsi gyermekek társaságának – állítja Kincses Angéla – úgymond visszajönnek a régi, kedves emlékek, amikor az ő unokáik voltak ilyenkorúak. A legnagyobb élmény számukra, hogy tudnak szeretetet adni a gyermekeknek, akiket már névről is ismernek”. A Virágocskák óvónénije szerint a kicsikre mindig pozitív hatással van a nagymamák és nagypapák által nyújtott kedvesség, szeretet és odafigyelés megtapasztalása, amelyben részük van, a központtal való közös aktivitások révén.

Idősek és gyerekek már a következő találkozóra készülnek, amelynek témája minden bizonnyal a közeledő tavaszhoz kötődik majd.