Az idős ember áldás, ajándék és kincs

Az Idősek Világnapját ünnepelték a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet szatmárnémeti Reménység központjában.

Egy szépkorú életében nagyon sok fontos esemény van, az Idősek Világnapja pedig minden bizonnyal ezek közé tartozik. A Reménység központ minden évben kiemelt figyelmet szentel az Idősek Napjának illő megünneplésének – tudtuk meg Hauler Magdolna intézményvezetőtől.
A kedden megtartott ünnepségen részt vett Román János Caritas-vezérigazgató is, köszöntve a jelenlévőket. „Önök áldás, ajándék és kincs – nemcsak a Caritas, nemcsak a családtagjaik számára, hanem az egész társadalom számára” – mondta az igazgató. Süveg Gyöngyi klubtag megragadta az alkalmat, és személyesen adta át a szervezet vezetőjének sajátkezűleg készített ajándékát: egy pár meleg, kötött téli zoknit.
A megszokott forgatókönyv szerint a Reménység klub második legidősebb tagja, a hamarosan 86. életévébe lépő Kruzlics János Óbecsey István Szeressétek az öregeket című költeményét szavalta el, majd néhány Ady-gondolatot idézett. Kruzlics János közel egy évtizede látogatja a központot, alkalomhoz illő anekdotáival, szavalataival az ünnepi műsorok állandó és közkedvelt szereplője. Az igen aktív nyugdíjas elmondása szerint több idősklubban is megfordult már, de a Reménység az a hely, ahol mindig mosolygó arcok fogadják és szeretet, ezért is látogatja ilyen hűségesen.
Marchiș Gheorghe (Gigi) az őszről és az időskorról beszélt a maga egyedi, vidám, ugyanakkor gondolatba ejtő módján. Kiss Ana szavalatát követően Puiu Rozália (Margó) saját versét adta elő.
Az idősek táncra is perdültek a jeles nap alkalmából. A brassói tánc 7 éve a klub kedvenc tánca, amelyet magyar, román és német népviseletbe öltözve szoktak táncolni a klubtagok, így történt ez most is. Az esemény közös ebéddel folytatódott, majd délutánba nyúló mulatság követte.
„A Reménység klub immár negyed évszázada az idősekért van, róluk szól, ezért valójában itt minden nap az idősek napja” – állítja Hauler Magdolna. A Caritas idősközpontba járó nyugdíjasok számára mindig van hasznos és érdekes program, foglalkozás, ami életcélt ad, és segít abban, hogy a klubtagok hasznosnak, fontosnak, boldognak érezzék magukat. Egy aktív és boldog idős embernek a családtagjai is boldogok lesznek, és ennél talán nincs is fontosabb.