2% a közösségért

A Caritas több ezer embernek segít évente. Támogassa jövedelemadója 2%-ával a szervezet munkáját. 

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet azzal a céllal alakult meg 28 évvel ezelőtt, hogy a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében élő szükséget szenvedő embereken segítsen keresztény szellemben, nemzeti, vallási, faji, nemi vagy politikai megkülönböztetés nélkül, figyelembe véve a katolikus keresztény elveket.

Az évek során a Caritas tevékenysége egyre szerteágazóbb lett, az azonnali segítségnyújtás mellett egyre fokozottabb hangsúly helyeződött a lakosság széles rétegeit érintő legkülönfélébb szociális problémák hosszú távú megoldására. Igy különült el a négy fő tevékenységi terület: a gyermek-, a fogyatékos-, az idős- és a szociális terület. A gyermekterületen tevékenykedő Caritas-szakemberek célkitűzése, hogy elősegítsék a hátrányos helyzetű gyermekek társadalmi integrációját készségeik fejlesztésével, és szeretettel és gondoskodással, ugyanakkor a legkorszerűbb módszerekkel való nevelésük és oktatásuk által. Az eltérő fejlődésű gyermekeknek és családtagjaiknak nyújtanak nélkülözhetetlen segítséget a szervezet rehabilitációs központjai. A sérült fiatalok fejlesztése és foglakoztatása céljából létesült az alsóhomoródi Gyöngy Ház. Az időskori elszigetelődés megakadályozását, valamint az öregedés folyamatát lassítását vállalták fel a szervezet idősklubjai, változatos aktivitásokat és társaságot nyújtva a klubokba járó időseknek.  A még szállítható, krónikus beteg időseknek a Szent Jakab Idősnapközi biztosít szakszerű felügyeletet, amíg a családtagok dolgoznak. A beteg, ágyhoz kötött, sok esetben magányos időseket a Caritas házi betegápoló központjainak asszisztensei és ápolói gondozzák otthoni, megszokott környezetükben. A szervezet szociális kantinjai meleg, ízletes ebédet készítenek azon felebarátainknak, akik számára sok esetben ez jelenti az egyedüli betevő falatot. Szociális és szakmai integrációs forrásközpontjai által a Caritas a bajba jutott személyek számára keres személyre szabott megoldásokat.

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet jelenleg összesen 30 intézményt működtet, melyek révén több ezer lakosnak segít évente. De nem egyedül teszi a sok jót, amit tesz. A Caritas mindig is arra törekedett, hogy bevonja tevékenységébe a közösség tagjait, hiszen a közösség fejlődése, jóléte a közösség minden tagjának közös felelőssége. Ez az implikálás olykor látványos, mint a Jótékonysági Maraton és az Egymillió Csillag akciók esetében, melyek a megye legnagyobb szolidaritási és jótékonysági akcióivá lettek az évek során. De a szervezet mindennapi, szorgalmas munkájában is részt vállal a közösség: lelkes fiatal önkéntesek, valamint nagylelkű adományozók és támogatók segítik, gyakran láthatalanul, a háttérben maradva, a Caritas tevékenységét nap mint nap.

A közösséget megmozgató alkalom minden évben a 2%-os kampány is, melynek keretében a lakosok lehetőséget kapnak arra, hogy a már kifizetett jövedelemadójuk 16%-ból 2%-ot jótékony célokra irányítsanak át. Amennyiben adója 2%-át a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezetnek ajánlaná, töltse ki a 230-as űrlapot a Caritas adataival és legkésőbb május 25-ig juttassa el a lakhelyéhez tartozó adóhivatalba vagy adja le személyesen valamelyik Caritas-irodában. A szervezet adatai: Asociația Organizația Caritas a Diecezei Satu Mare, adószám 4960929, banki számlaszám: RO80 RNCB 0221011282140001. További információkért látogasson el a caritas-satumare.ro honlapra. Ne feledjék, együtt mindig többet tehetünk a közösségért, melyben élünk!

További információk:

Szatmárnémeti
Sopoian Réka
Telefon: 0784-295-205
Hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között.
E-mail: szodoray-parady.reka@caritas-sm.ro

Nagykároly
Szász Tünde
Telefon: 0735-406-657
Hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között
E-mail: carei.caritas@gmail.com

Nagybánya
Major Hilda
Telefon: 0740-476-634
Hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között
E-mail: caritas.baiamare@yahoo.com

Máramarossziget
Gallov Lóránd
Telefon: 0735-406-656
Hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között
E-mail: caritassighet@yahoo.com

A Caritas adataival kitöltött 230-as formanyomtatvány letöltéséért kattints ide!